Vitorlás földkerülés egy nemes célért!
Felhívás!!
Várom azoknak a családoknak a megkeresését, ahol van olyan gyermek, akinek életmentő műtéti beavatkozás vagy terápiás kezelés szükségeltetik és a továbblépéshez anyagi fedezet szükséges.
A kiírás innen letölthető, amire a válaszokat e-mailben várjuk.
Régi álmom és vágyam, hogy megkerüljem a bolygónkat egy vitorlással, és mivel az önzetlen szeretet és támogatói beállítottságom faktora igen magas, arra gondoltam, hogy összekötöm a kettőt.
Az utam során kisebb eseményeket és rendezvényeket tartok, melyeken adományokat gyűjtök az „egy ország egy gyermekért” program keretein belül, aminek célja, hogy azokban az országokban, ahol kikötök, célzottan, egy műtétre váró Magyarországon élő gyermek részére gyűjtök fedezetet a műtétre. Erre még sosem volt példa!
A konkrét elképzelés szerint minden soron következő országban felveszem a kapcsolatot az ott élő Magyarokkal és szervezek az érkezés köré egy rendezvényt, egy beszámolói estet.
Egy kihelyezett gyűjtőbe minden érkező betesz egy átutalási szelvényt, amin rajta van a támogatás összege az adott országhoz kiválasztott gyermek részére. Ez az összeg 100%-ban, mindenféle jutalék levonása nélkül kerül továbbutalásra!
Gyermekek, akik már csatlakoztak a programhoz, számukra, az Ő életük élhetőbbé tételéhez és jobbá tételéhez gyűjtünk adományokat:
Kalmár Hanna 2012. március 23-án született Ajkán, egy nagyon ritka genetikai rendellenességgel, Pfeiffer szindrómával.
Születésekor derült ki Hanna betegsége. Születése óta nagyon sok vizsgálaton vett részt, ás már öt műtéten is átesett.
Hannának még lesz műtétje, hogy fejformáját korrigálják.
A kezdetek:
Közel egy évtizede, 2006-ban kezdtem el a sérült gyermekek vitorláztatását a Balatonon, amit sikeresen folytattunk 2008-ig.
Minden évben egy-egy hétre, különböző fogyatékkal foglalkozó iskolák növendékei, napi váltással látogattak meg minket, mindennemű támogatás és ellenszolgáltatás nélkül.
A programokat a saját eszközeinkkel valósítottuk meg, csupán a Gyerekek és a mi örömünkre.
Ezen az oldalon keresztül támogathatóak azok a Gyermekek, akik műtéti beavatkozásra várnak. Az itt befolyó összeg 100%-át szigorú kontroll mellett a műtéti költségek fedezésére továbbítjuk a műtétet elvégző korházaknak.
Hogyan támogathatom az Egy Ország egy Gyermekért kezdeményezést?
A 2008-óta működő Természetesen az Egészségért Sportegyesület (TEST) 2440 Százhalombatta Liszt Ferenc Stny. 51. adószám: 18721072-1-13, nyilvántartási száma: 5278, nyilvántartásba vételi határozat száma: Pk.60166/2008/1/II, 2008.05.27. fogadja a támogatásokat.
Átutalással:
rövidített név: TEST
Számlavezető Bank: Magnet Magyar Közösségi Bank
számlaszám: 16200106-11565455
IBAN: HU22 1620 0106 1156 5455 0000 0000
BIC/ SWIFT : HBWEHUHB
megjegyzés rovatban: Egészséges Gyermek
Köszönünk szépen minden támogatást.
Cégként történő támogatás esetén posta fordultával támogatói szerződést küldünk Önnek.
Egy kedves köszönőlevél:
A földkerülés most már a Paypal rendszeren keresztül is támogatható.
A hajó indulásáig ez az összeg a hajó építésére lesz felhasználva, indulást követően, a Gyermekek kapják meg 100%-ban.
Köszönjük szépen a támogatást