Áthozat a közösségi oldalon történ bejelentkezésekből:
Amikor minden elveszett. A fedélzetre lépve a sokk, félelem és szétesettség bontakozott ki előttem, mint vihar után, amikor az ember a kabinban várja ki, hogy legyen már vége! Semmi nem érdekel, csak ezt éljem túl! Krisztina és Gábor szemeiben a rettegés tükröződött, mint mentőmellény a napok óta vízben lebegő hullámoktól szétzilált, kiéhezett és szomjúságtól remegő ajkak, az életben maradás reményeként gyúlt ki a tűz kettejük tekintetében mikor megláttak.
***
Megérkeztem Görögországba, ahol ketten vártak, Gábor és Krisztina.
– Rákérdeztem éltek még?
– Mert a korlátot semmi nem tartja rég.
– Hogyhogy itt vagytok és nem a vízben?
– A korlátra azért egy stift kéne!
***
Első a lelkek rendbetétele. Vége, elment a “vihar”. Már nincs mitől félni! A lelkek mint reggeli szélcsendes sima tengeren megcsillanó napsugár, tértek magukhoz. S a hajó! Nézem, mik a károk, mit tépázott szét a Görög isten lesújtó haragja az ÉN imádott hajómon, Swantin. Az orrvitorla szakadt. Miért? Miért nem lehet a felületet csökkenteni, ha erős a meltemi? Persze, hogy az erősebb kutya… és most a vitorla maradt alul. Kár. De lehet, hogy a bumm végében található madárfészek nem tette lehetővé a szél látását.
***
A hely, ahol ráleltem a kis ékszerdobozra, a Swantira, egy elhagyatott kikötő, mindentől távol. Édes víztől, áramtól, a hűtő tartalma kezdett szagot árasztani, mert nem volt áram, ami üzemeltesse, hisz hogy lenne, amikor a nagy körültekintésben elterelődött a figyelem az akkumulátoron lévő sarukról és nem tűnt fel, hogy rajtlévőségük holmi álca és nincsenek meghúzva, ezért ippeg, hogy töltődnek és adnak áramot.
Hűtő, hűtő, hűljél még,
benned van az eleség.
Hűlni, hűlni nem tudok,
adj még egy kis áramot,
meghúzom a sarukat,
fagyaszd le a holmikat!
***
Vinném a kishajót Görögországból Horvátországba.
Odüsszeusz évek múltán jutott el csak Athikába.
De nem adta fel, Ő kapitány volt, hajóját fújta a szél, de nem hagyta ott sehol!
Motorja nem volt, hisz minek!
Vitorlázni ment kis szívem,
ha lett volna, sem használja,
míg van neki árboca.
De ez a vihar elment, rendbe tettem kicsiny lelkem.
Elbúcsúztam Krisztinától. Egyedül viszem el Swantit Horvátországba, Én már vitorlázom,
igaz a híd még elég távol, a szellő elég gyenge,
a vitorla dagad, így motor nem kell.
Ki is az a kapitány?
Ne kérd el a papírját,
ha van neki nagyon jó, tegye be egy keretbe.
Ha a szelet nem bánja, menjen le a tengerre,
vagy a Balatonra! Hátha ott megtanulja, A KAPITÁNY HAGYJA EL UTOLJÁRA A HAJÓT!
***
Az imént végre elindultam Patraszból, jött egy kis fuvallat. Kb 10 percig kellett motorozni, míg kiálltam a kikötőből. Mire kiértem elpakoltam a fendereket, kikötőkötelet és előkészítettem a vitorlákat a felhúzáshoz. Kint a vízen nem nagyon kell kormányoznom, egyenletes a szellő és Swanti viszi magát. Érzem örül, hogy itt vagyok.
***
Ámulok és bámulok.
Megkaptam életem leg Nagyobb kritikáját Swantitól. Unatkozott és megkérdezte, hé, te tanítasz versenyzőket, hogy kell egyenesen menni? Akkor nézd csak a monitort! Az egyenes vonal Swantié és követi a szelet, a kacsa én voltam 2014-ben.
***
Azért van egy valami, ami nem úgy van ezen a kis hajón, ahogy kéne. Ki a fene hozott magával szúnyogokat? És miért hagyta itt nekem? Gondoltam a lámpa gátat szab a támadásuknak, de a jelek szerint az éhinség győzött, de a kis érzékelőim jelezték, harci kiáltásukat ( zzzzzzzzzz) és felkeltem, mielőtt ismét lakmározhattak volna, de a kis galádok észrevették figyelmem és nem jöttek kartávolságon belül. Csak a visszavonulásukat láttam. Most kiéheztetem őket és nem megyek aludni, utána úgyis éhesen vetik rám magukat és jön a karmagyorsítás!
***
És le ment a napocska, nu meg a szelet valaki elvágta. Totális szélcsend! Maradt még egy kis hullám 🙂 akkor hát végre elkezdek valami ételt főzni, míg kialakul valami értelmes fuvallat, így legalább nem azt kell néznem, honnan jöttem, mert a hullámok pörgetik a hajót.
***
Ma két dolog sül. A csirke a sütőben és én a fedélzeten. Messzi volt a tegnapi indulás, még kb. 8 óra és kikötök. Már látom a partot és azt is, hogy mostanában nem lesz szél. Így hát sót készítek.
***
Már értem Odusseus miért ért ilyen lassan Itakába. Tegnap előtt indultam Patrarol és most léptem Itaka földre. Én a szélcsenddel találkoztam, idegfeszítő volt állandóan figyelni a friss brizt, amit meg lehet vitorlázni és mind ezt kv nélkül.
***
Amikor megékeztem a kikötőbe, tele volt, középen dobtam horgony, horgonyokat. Egy láncos egy köteles, és alvás. Reggel úgy is elmegy pár hajó és kikötök a partra. Ehhez képest reggel jött az erős szél és senki nem ment sehova, de a horgonyaim tartottak. Kiszemeltem egy helyet, hova fogok állni, ha csökken a szél. És vártam. Már voltak kimaradások a szélben, de ezt követte egy pöff. Az idő múlásával elkezdett csöndesedni. Erre jött két hatalmas utasszállító hajó, amik horgonnyal álltak oda, ahova én akartam. Nu ez van! Addig felhúzom a köteles horgonyt, ahogy elmennek gyorsan oda kötök. Nekivetkőztem, mivel kézzel húzom fel. És elkezdtem, de a fene ez nehezebb, mint gondoltam. Talán még fáradt vagyok. De húzom- húzom és már látom, de miért ilyen cefet nehéz! Már comb-ból húzom a drágát, de egyre nehezebb. És megláttam azt amit nem akartam, az utasszállító hajó horgonyláncát a horgonyomon. Ez csak erőből megy és az erősebb kutya… én nyertem, felhúztam hátból, és kiszabadítottam a horgonyomat az övétől. És leállt a szél. Felszedtem kézzel a láncos horgonyt is, az már pihentető volt. És most a parton vagyok. Veszek vizet, mert elfogyott és irány korfu.