(2016. április 20. szerda)

Szerda? „Élet a fotelen túl” 🙂 . Vasárnap reggel meglátogattam Balaton Zoltánt és 4 fős családját, akik az északi vitorlázás szerelmesei. Rengeteg kérdéssel bombáztam meg őket, ők pedig egy isteni reggelivel engem. Orsi, innen is köszönöm az isteni szalonnás, tükörtojásos reggelit. 🙂 Nem is húzom tovább a szót, görgessetek lejjebb és olvassátok el élményeiket a vitorlázással kapcsolatban Izlandtól egészen az Északnyugati átjáróig.

 Amikor megfogalmazódott bennetek az út gondolata, mennyi idő telt el, míg cél nem lett és azt követően mennyivel később kezdtetek neki a felkészülésnek és szervezésnek?

Ha a cél az elindulás, azt elég hosszú ideig tervezgettük. Évekkel azelőtt kitaláltuk, hogy építünk egy hajót. Először azt gondoltuk, hogy majd csak a héjat vesszük meg, és magunk beépítjük, később pedig már azon gondolkoztunk, hogy milyen hajót vegyünk. Volt már egy hajónk korábban is illetve hát van most is, az Adrián, egy kis 26 lábas hajó. A döntő lépés az volt, amikor azt eladtuk (szerencsére azt később vissza is kaptuk) és vettünk egy másikat helyette, lent Dél-Angliában. Ősszel kezdtem el keresgélni az interneten, decemberben elmentünk kettesben megnézni Csengével, a lányommal, február 13-án megvásároltuk, júliusban pedig már útnak is indultunk.

Mennyi ideig voltatok úton?

Elsőre 4,5 hónapot vitorláztunk. Ez 2012-ben volt. Ekkor mentünk át Angliából Izlandra, majd ott meg is kerültük Izlandot. A második évben, 3 hónapot mentünk és onnantól mindig tartottuk ezt a 3 hónapos utat, hiszen utána már annyira északon voltunk, hogy ott már csak 3 hónap az, ami hajózható időszak.

Merre jártatok?

 Az első évben, Dél-Angliából felmentünk egészen Izlandig, Írországon és a Feröer-szigeteken keresztül. Amikor valahova odaérünk, mindig kidaruztatjuk a hajót, ott hagyjuk télire és majd visszamegyünk a következő nyári szezonban. Ezt követő évben, apa átvitte a hajót egy barátjával Izlandról Grönlandig és mi a családdal már oda repültünk. Onnan felmentünk északra, aztán lejjebb jöttünk, majd télire megint otthagytuk a hajót. Az utána levő évben felmentünk Grönlandon, átmentünk Kanadába majd visszamentünk ismét Grönlandra, így téve egy jó nagy kört szigorúan az északi sarkkör felett. Ez az év volt az amikor elkezdett megfogalmazódni bennünk, hogy mi lenne ha átmennénk az Északnyugati átjárón, de akkor úgy éreztük erre még nem vagyunk felkészülve sem felszerelésileg, sem lelkileg. Télen ismét előkerült a téma, és apa felajánlotta, hogy mit szólnánk, ha jövőre ezt megtennénk mégis. Mi pedig igent mondtuk. Ettől apa is egy kicsit megijedt, mert nem számított arra, hogy beleegyezünk. Édesanyám mindig azt mondja, hogy azt hitte lesz egy alibije apának, hogy miért nem vágunk bele, mert majd mi lányok ellenállunk és ezért nem mehetünk át az átjárón, de úgy néz ki mi megvicceltük és azt mondtuk, hogy hát menjünk. Ezután pedig teljes erőbedobással neki vágtunk és hát sikerült. 🙂 Úgy indultunk neki, hogy megpróbáljuk, de ha esetleg nem sikerül, akkor se esünk kétségbe. Északon az időjárás az úr, a kis hajós pedig nagyon kicsike pont a térképen. Fejet kell hajtani a jéghelyzet és a körülmények előtt. Szerencsésen alakultak a dolgok, így át tudtunk kelni. Nekünk sosincs egy előre eltervezett útvonalunk, vagy ha van is, nem ragaszkodunk hozzá. Szokták kérdezni az ismerőseink, hogy mikor érünk haza. Itt nem az a legfőbb kérdés. Hanem az, hogy melyik országból fogunk egyáltalán visszajönni? Nekünk nincsen menetrendünk. 🙂 Erre az évre sincs előre megírt szabály. Azt, hogy mikor tudunk tovább indulni, azt majd a jéghelyzet fogja megmondani, azt, hogy hova megyünk azt pedig a vízumlehetőségek. Kapunk-e oda vízumot, ahová szeretnénk menni vagy sem.

Mért pont ezekre a helyekre mentetek el?

Apa mindig is szeretett volna olyan helyre menni, ahol vannak vulkánok. Ezért indultunk el északra. Na meg azért, mert a hajónk Dél-Angliában volt. Úgy gondoltuk, ha onnan elindulunk délre sose fogunk már északra felmenni, viszont észak is olyan gyönyörű, hogy nem akartuk kihagyni. Ezért elterveztük, hogy csak egy kicsit körbenézünk és Izland után egyből visszatérünk Európába, Svédország és Hollandia fele. De miután megláttuk Izlandot, kíváncsiak lettünk, hogy a többi északi rész is ilyen szép e, így ott ragadtunk.

Milyen plusz módosításokat kellett végrehajtanotok a hajón, hogy ilyen utakat is kibírjon?

Maga a vitorlásunk egy jó építésű, fémtestű hajó, amivel egyszer már körbekerülték a Földet, és nem utolsó sorban járt már Grönlandon előttünk is. Elég jó ajánlólevél nem de? Nem változtatások, hanem inkább fejlesztéseket kellett véghezvinnünk. Egy normál VHF rádió helyett tettünk bele egy DSC-set. Vettünk egy könnyű szeles vitorlát ezen kívül, és próbálunk egy normális időjárás jelentő berendezést szerezni, ami valljuk be, még nem sikerült. Persze próbáltuk kényelmi szempontból is fejlesztgetni egy kicsit, így vettünk egy olyan asztalt, amit le tudunk engedni a szalonba és ott ágyként funkcionálhat, és persze jól belaktuk. Az se egy utolsó szempont.

Hogyan készültetek rá, testileg, lelkileg?

Erre testileg szerintem nem kell nagyon készülni. Mármint megvan hozzá alapból a fizikumunk, ami kellhet hozzá, meg hát ugye ez nem verseny, hanem túravitorlázás. Lelkileg viszont jobban kell rá készülni. Az mindig egy sokk, amikor visszaérünk. Újra emberek. Viszont az se jobb amikor, megint kimegyünk 9-10 hónap után, és csak mi négyen, meg a hajó. Anyukám szerint neki egy kicsit jobban kéne fizikailag is készülni a túrákra, de mi nagyon jól karban vagyunk tartva. A lelki felkészülésre pedig kevés idő marad. Annyi mindent kell szervezni, tervezni főleg az utazás előtti utolsó hónapban, és csak reménykedni tudsz abban, hogy az indulás napjáig mindennel elkészülsz. Szóval nincs nagyon arra idő, hogy leülj és meditálj. Visznek az események és a feladatok. Inkább tevékenyebb ez az időszak, mint sem elmélyülős. Nálunk legalábbis.

Amikor megfogalmazódott bennetek az út gondolata, mit szóltak az ismerősök barátok? Mit szóltak az indulás előtti napokban? 

 Csenge: Hát ezek a Balatonok már megint nem normálisak.

 Orsi: Itthonról nem tudják elképzelni, hogy ez mivel jár. Ők csak annyit látnak, hogy már megint valami őrültségre készülünk. Amióta az első utunkról visszajöttünk és mutogattunk neki képeket, talán jobban értik, hogy miket csináltunk végig.

 Csenge: Igazából, aki nem hajózott ott fent, az nem nagyon tudja átérezni, átélni. De az se, aki hajózott már életében, csak máshol. Csak annyit tudnak, hogy valahol északon őrültséget csinálunk. Ők nagyjából ennyit élnek meg ebből az egészből.

Milyen nehézségek jöttek az út során?

Eltört a kormányunk, összeütköztünk egy jégheggyel, elgörbítettük a vaskorlátunkat, behorpasztottuk a hajó elejét. Az utolsó kettő a jéghegy miatt volt. Nem működött rendesen az akkumulátorunk. Izlandon nem akart elindulni a motorunk, akkor be kellett vontatni bennünket. A hajón mindig van mit csinálni. Az első évben a vécé nem működött rendesen és hetente kellett szerelni. A hajózás az egy kreatív hobbi, kreatívnak kell lenni. Rengeteg nehézség jött, amit mindig az éppen rendelkezésre álló eszközökkel kell megoldani. Hiszen honnan szerezzünk pótalkatrészt? Nem lehet felhívni egy szerelőt sem, hogy: „Itt vagyunk a tenger közepén, tudnál jönni? Elromlott a vécé.” Nem. Saját magunknak kell mindent megoldanunk.

 Nehezebb vagy könnyebb volt, mint amire számítottatok?

 Orsi: Azért is-is. Volt olyan része, amit nem tudtunk felmérni előre, hogy mennyi nehézséget fog okozni és volt olyan rész, amiről azt hittük nehezebb lesz. Kristóf a fiúnk például örökmozgó és nem érti senki, hogy bírunk vele a hajón. Ami egyébként nem könnyű, de nem annyira drámai, mint ahogyan itthonról gondolják. Jól kezelve megoldható feladat. Illetve rengeteg karbantartási feladat van a hajón. Ezt én például rosszul mértem fel, nem hittem volna, hogy ennyi minden elromolhat.

 Mi volt az első mélypont?

Amikor először nem működött a vécé. Van az, amikor semmi sem működik… Mélypontnak mondhatnánk a jéghegyet is, meg a kormány eltörését is, csak szerintem már sokkal jobban tudjuk kezelni ezeket a helyzeteket. Most már nem riadunk meg olyan könnyen, mint az elején. Inkább döccenőnek nevezném ezeket, amik voltak nálunk, nem is mélypontnak. A kedvünk sose ment el a vitorlázástól. Egyszerűen csak feladatok voltak, amiket meg kellett oldanunk.

 Mi volt a legjobb illetve a legrosszabb esemény, élmény?

 Orsi: Mindenki mondhat egyet! Nekem a legnehezebb az utolsó év utolsó 3 nap vitorlázása volt. Az valósan nehéz feladat volt számomra. Hogy mi volt a legjobb? Sok jó volt, minden évben. Izlandon a Kék Lagúna az nagyon tetszett, meg a jegesmedvék.

Csenge: Az északi fény hatalmas élmény. Nekem a tavalyi bálna les is nagyon tetszett. Észak Izlandon van egy hely, ahová kijárnak a bálnák, és mindig én vagyok az aki felmászik az árbocra, és én láttam úgy bálnát, föntről 15-17 méter magasból, hogy a hajónk mellett kibukik. Az zseniálisan nézett ki. Csak a horizont volt. Talán ezért is szeretem ennyire az átkeléseket. Nagyon szeretem azt, amikor csak a horizontot látom. Nagy álmom volt még, hogy kiálljak egy jégtáblára. És kiálltam.

Zoli: Azt hittem az, hogy megküzdj egy jegesmedvével.

Csenge: A legrosszabb talán a tavalyi vihar volt. 27 órán keresztül tartott, több mint 100 km/h-s szél volt végig. Az nehéz volt. De nem féltem, mert ott volt apa. Ő nekem a biztonságot jelenti. Ha őt látom, nem lehet baj, mert tudja, mit csinál.

Zoli: Az egyik legjobb szerintem is a sarki fény volt. Az olyan mesebeli. A másik, ami az egyik legjobb és a legrosszabb is volt egyben, az a vihar. Nagyon furcsa, hogy lehet egyszerre legjobb és legrosszabb is. Rendkívül nehéz volt túlélni, viszont túléltük és az adott egy olyan belső tartást utána, hogy ha ezt is túléltük, akkor azért már minden jöhet. Ilyenkor az ember lelkileg megerősödik, egy ilyen nehézség alatt. Előtte gyönyörű idő, utána kék tenger, kék ég, napsütés. És a kettő között 27 órányi olyan időjárás, amikor felöltözve, viharruhában, ugrásra készen állsz a lépcsőkijáraton, hogy ha sodródunk, akkor azonnal lehessen cselekedni és azonnal lehessen közbeavatkozni. Mert nem tart a horgony.

Volt-e olyan, amikor a nem számolt jég miatt módosítani kellett az előre eltervezett utatokon?

Minden nap. Amikor jég volt. És minden nap volt jég. Felküldtük Csengét 5 órára az árbocra, hogy nézze, merre van a jégből a kiút. És a sodródás sem könnyíti meg a dolgot. Állandóan viszi a jeget.

 Milyen érzés volt, amikor átmentetek az északnyugati átjárón?

Hát az egy elég hosszú érzés volt. Kanada partjainál kezdődik az átjáró. Onnan hajóztunk több mint egy hetet, az első ember lakta településig, ahol laktak kábé 235-en. Ott ért bennünket egy sokk, mert nagyon rossz volt a jéghelyzet, ami folyamatos napi stresszt okozott. Maga az átkelés tartott egy hónapig. Nagyon jó érzés volt, de ez nem ilyen pillanatnyi érzés. Mivel elég hosszú utat tettünk meg, olyan volt mint egy színdarab, ahol állandóan különböző élmények érnek. Nincs egy ilyen eufórikus vége, például amikor kikötöttünk, mert mindig látod, hogy még milyen feladatok vannak. Hogyan lesz kidaruzva, hogyan kerül el odáig. Ha már ezek is megtörténtek, parton van a hajó, még akkor sincsen eufórikus, felszabadító érzés, mert haza kell valahogy jutni, közbe aggódsz a hajóért is. Tulajdonképpen akkor kezdesz el rájönni mit csináltál, amikor hazaérsz. Utána kell még két hét regenerálódás, és majd utána fogom igazán felfogni, hogy mi is történt velünk.

Megtennétek még egyszer?

Visszafelé? 😀 Labradorra és Új-Fundlandra jó lenne visszamenni. De most még nem, inkább most a másik oldalt szeretnék megnézni. Aztán lehet, hogy utána visszamegyünk. De szerintem simán megcsinálnánk még egyszer.

Kötődtek-e új barátságok az út során?

Rengeteg. Találkoztunk egy nagyon kedves emberrel, sajnos neki elsüllyedt a hajója. Fent északon nagyon kevés ember vitorlázik, pont ezért, hogy ha találkozol valakivel, akkor egyből barátként tekintenek rád. Ez egy olyan kicsi „család”, hogy tényleg mindenki mindenkivel nagyon kedves és segítenek is egymásnak. Északon az emberek sokkal segítőkészebbek, barátságosabbak. Valószínű azért, mert kevesen laknak és, hogy ha megy valaki, az vendég és nem turista.  Mi is segítettünk másoknak, nekünk is volt már, hogy segítettek. Abszolút kötődnek barátságok és szoktunk is velük e-mailezni. Nyílván van, aki lemorzsolódik, de azért igyekszünk tartani ezeket a kapcsolatokat. Olyan csodálatos érzés, hogy emberek, akikkel csak egy-egy ilyen helyzetben találkoztunk, baráttá váltak, és ismerjük a mindennapos életüket.

 Elmélyültetek önmagatokban?

 Zoli: Szerettünk volna, de nem volt rá időnk. Bármennyire is furcsa, ezek a hajózások folyamatos elfoglaltságot jelentenek. Annyiban mégis más, mint az itthonlét, hogy a hajózások alkalmával tudok könyveket olvasni. De ezzel együtt ez egy folyamatos elfoglaltság. Az ember vagy vezeti a hajót, vagy navigál, vagy tervezi mi a következő lépés, vagy javít valamit. Ha megérkezik valahova, horgászik, halat süt, horgonyt rak. Ez nem annyi, mint a déli tengereken, ahol szépen süt a nap és ringatózol a vízen vagy kifekszel napozni. Itt folyamatos elfoglaltság van. Én is szívesen elmélyülnék magamba, de valahogy nem jut rá idő.

Megerősödött a családi kötelék? Ajánlanátok-e más családnak is ezt a „terápiát”?

 Csenge: Ez nagyon családfüggő. Sok függ attól, hogy mennyire képesek a komfortzónából kilépni a család tagjai. A mi családunkkal kifejezetten jót tett. Apukámmal mindketten elég határozott személyiségek vagyunk. Fejjel előre megyünk, arra amerre mi akarunk és, ha az egy kicsit is ütközik, akkor „zavargások” történnek. Szóval nekünk ez már alapból egy necces dolog volt, hogy hogyan fogjuk ennyi ideig bírni egymás mellett, összezárva. Én is megéltem egy kamaszkort közbe, nem lehetett könnyű. Voltak is összezördülések. De meg tanultuk ezt kezelni. Jobban tudunk egymással kommunikálni. Sokkal jobban összerázódott a család. Olyan, mint egy csapatépítő tréning csak kicsit durvábban.

Ha még többet szeretnénk megtudni egy elszánt család történetéről a balatonok.hu oldalon megtehetjük és rengeteg szép fényképet láthatunk 🙂

(2016 április 18. hétfő)

Ismét hétfő, ismét „Vivi kérdez!”. Igaz egy héttel elcsúsztunk, ezért az elnézéseteket szeretnénk kérni, de nem volt időnk leülni és megtárgyalni a kérdéseket Márkkal. Ám nem kellett sokáig mellőzni a rovatot, és újult erővel itt vagyunk. Szerintem kezdjünk is bele, elég érdekes a mai téma. Kapitányunk ma a családról, barátokról fog nekünk mesélni, és arról, szerettei hogyan fogadták ezt az egész Földkerüléses történetet. 🙂

Hogyan fogadták a családtagjaid, barátaid, hogy ilyen hosszú útra indulsz?

Édesanyám már megszokta, hogy sose vagyok otthon, így nem volt számára meglepő. A folyamatos távollétek és utazások miatt neki inkább az volt a furcsa, hogy itthon vagyok.

 Volt olyan, aki azt mondta ne menjél?

Nem, inkább csak annyit kérdeztek, hogy nem lesz e veszélyes.

Milyen reakciót váltott ki a nagy bejelentés, hogy megkerülöd a Földet?

 Igazából szép lassan tudatosult mindenkiben az egész, és nem hirtelen rájuk zúdult. Sokan, nem azt mondom, hogy nem hitték vagy nem hiszik el. Volt, aki annyit mondott csak, hogy minek megyek Földet kerülni, már annyian megtették előttem.

Aggódnak érted?

 Szerintem nem. Nem, mert mindig vidáman mesélek nekik, és eddig, amikor visszajöttem egy-egy útról mindig boldogan és elégedetten jöttem haza.

Mit szólt a barátnőd?

 Jelenleg nincsen barátnőm, foghatnám a projektre, de nem szeretném. Alapvetően ezt a projektet én találtam ki az elejétől. Nem volt mellettem senki, akit úgy mond „belerángathattam” volna ebbe az egészbe. Én találtam ki, én kezdtem el megvalósítani és én is fogom végig csinálni és senkit sem akarok erre rákényszeríteni, hiszen az elég makacs dolog lenne tőlem, úgy érzem. Nyilván, ha találkoznék egy lánnyal, beszélnék neki a Földkerülésről. Ez valószínű egy kívánatos lehetőség lenne, így elmesélve. Viszont szerintem ez egyfajta belerángatás lenne a történetbe, hiszen nem együtt találtuk ki. Nincs kedvem ahhoz, hogy valaki csak miattam jöjjön el egy ilyen útra, kiszakítva a komfortzónájából, a mindennapos életéből. Egy esetleges veszekedés után –  hiszen csak össze lennénk zárva 3,5 évig – nincs kedvem azt hallgatni 2 hullámcsúcs között, a tengeribetegségtől szenvedve (:D), hogy „De csak miattad jöttem el erre az útra”… Én ezt választottam, bennem nincsenek kétségek e felől. Ezt szeretném véghezvinni és nem szeretnék senkit „kibúvónak” használni, hogy ha esetleg komolyabbra fordulna a dolog egy házassággal. Megterveztem, elkezdtem, meg fogom csinálni, de úgy gondolom ezt jobb most egyedül, hiszen ez a projekt az én szerelmem. 🙂

Ki vagy mi fog a legjobban hiányozni?

 Édesanyám és a kisállataim. Van két kutyám és egy macskám. Sajnos őket nagy valószínűséggel nem fogom már újra látni, amikor hazaérek az útról. 2004-ben születtek mind, szóval már elég idősek.

Viszel magaddal itthonról valami „kabalát”?

 Biztosan vinni fogok, csak még nem tudom mit. Magamhoz veszek valamit itthonról. Mondjuk a fokhagymanyomó prést! Az nagyon jó lesz! 😀

Fogsz vinni képeket a szeretteidről?

 Persze! A kutyákról már csináltam is videót. A múltkor direkt úgy mentem el velük sétálni, hogy felvettem őket videóra minden pozícióból, aztán összevágtam az anyagokat egy kisfilmmé.

Hogyan fogsz tudni kapcsolatot tartani velük az út során?

 Amikor távol vagyok, a szokás mindig az, hogy édesanyámmal 2 hetente beszélek. Ha közbe hívom, és nem veszi fel, aggódva hív vissza, hogy valami baj történt e. De fogok tudni interneten is beszélgetni velük, illetve amikor az Atlanti-óceánon kelek át, lesz nálam műholdas telefon, az EuSattelnek köszönhetően, így azzal könnyedén fel tudom majd őket hívni bármikor.

Kötődtek új barátságok a projekt kapcsán?

 A projekt kapcsán nagy a „lemorzsolódás” az ismerősök, barátok körében. Vannak, akik eltávolodtak e miatt. De szerencsére sok más új barátság kötődött cserébe. 🙂 És most már az utcán is egyre többen állítanak meg, hogy mi történik a hajóval, hogy áll, kampánnyal mi történik. Ez nagyon jó érzés, hiszen van, akit csak egyszer láttam és ő is érdeklődését fejezi ki.

Két hét múlva megint „támadunk”, készüljetek fel! 😉 A hétvégén egy nagyon kedves családnál jártam, akikről a szerdai „Élet a fotelen túl” – ban írok nektek. Én már nagyon várom, remélem ti is. 🙂

Be kell számolnunk egy fontos hírről is. Mint ahogy azt sokan tudják, Márk április elején indult volna el hajójával, ám ez sajnos nem sikerült. Az indulás meg fog történni 2016-ban, de ennél pontosabbat nem szeretnénk ígérni se mondani, hiszen a különböző szeszélyeknek nem szeretnénk továbbá kitenni magunkat. Halasztásról nincsen szó, hiszen a hajó ugyanúgy épül, a projekt ugyanúgy halad az útján, csak nem a megígért temperamentummal és gyorsasággal. Ha az ígéretekből hajót lehetne építeni, már egy egész flottával tudnánk megkerülni a Földet. 🙂 Az időponttal kapcsolatban egy fontos információ: Novemberre a hajónak Tenerifére kell érnie, hiszen ebben az időpontban a legjobb átkelni az Atlanti-óceánon.

Köszönjük ismét a támogatásokat és a figyelmet! 🙂

(2016. április 15. péntek)

Ismét itt vagyunk a pénteki blogbejegyzéssel! 🙂 A múlt heti „szünetnek” az oka: egyszerűen Márk sem és én sem találtunk olyan időpontot, amikor mind a ketten ugyanakkor ráértünk volna megbeszélni éppen mi történt a héten, hogy áll a kampány és persze a legfontosabb: hogy áll a hajó? De ma maradéktalanul minden infót elhoztam nektek, kifaggattam Márkot, így ma tényleg mindent megtudtok, amiről lemaradtatok a bejegyzések hiánya miatt! 🙂

Ebben a két hétben is nagyon sokat dolgozott a csapat a háttérmunkával, a kampánnyal. Ám a jó hír, ezen a héten nem csak a háttérmunkák zajlottak, hanem ismét elkezdődött a hajó laminálása, már az új helyen, ahol végre sikerült előteremteni azt a közeget, amit már megszokott a hajó, na meg Márk. Újra körbe lett fóliázva, a radiátorok be lettek állítva a megfelelő hőmérsékletre, Márk is megszokta és belakta az új helyet, így már ő is és a hajó is jól érzi magát, és ismét neki lehetett állni a munkának. 🙂 De a jó hír nem csak ez! Újabb két fontos szponzor jelentkezett be, egy szolgáltató és egy tárgyi eszközt biztosító, akik szívesen támogatnák a projektet, velük már el is indultak az egyeztetések.

A rákóczifalvi B.A.P. Macimúzeum készített Márknak egy macit, aki kapitányunkkal együtt útra kel, és közösen megkerülik a Földet, így Márk már tényleg nem lesz sose egyedül! 🙂

A Macimúzeumban nem ő az első maci, aki világ körüli útra indul. Pár évvel ezelőtt Rákóczifalván megállt egy francia Földkerülő, aki gyalogosan tette meg azt, amire Márk készül, ám Magyarországtól ezt nem egyedül kellett végigcsinálnia, hanem macibarátjával! A honlapjukon, amúgy rengeteg utazó macit megtaláltok, akik aztán már tényleg mindenhol jártak a Földön. Kíváncsi vagyok, hogy a mackók mikor unják meg, hogy csak a Földön kirándulhatnak, és mikor indulnak el meghódítani a világűrt is! Hallottatok már űrhajós maciról? Lehet, nem kell sok és fogunk, hiszen ezek a macik mindenre képesek! 😉 Ám ezek a medvék nem csak kirándulni szeretnek, a zenélés is a kedvenceik közé tartozik, így nem csoda, hogy rengeteg együttesnek van már saját macigyűjteménye!

Reméljük kárpótoltuk a múlt heti kimaradásokat, és velünk tartotok jóban-rosszban, támogattok minket lelkileg és segítitek Márkot megvalósítani a céljait!

Hétfőn érkezik a „Vivi kérdez!” is ismét egy nagyon érdekes és izgalmas témával. Megtudhatjuk, hogy Márk ismerősei, családja, barátai, hogyan reagálnak, és mit szólnak ehhez az egész Földkerüléshez! Szerdán pedig hozom az „Élet a fotelen túl-t” de most vitorlázós kiadásban! 🙂 Zoliék északra ruccantak ki egy „kis” körútra családostul, így megtudhatjuk azt is, hogy egy gyermeknek milyen hosszabb időt eltölteni egy vitorláson internet nélkül, na meg szárazföld nélkül! 😀

Ahoy! 😉

(2016. április 6. szerda)

Eljött a szerda és ezzel együtt az új rovatunk is az “Élet a fotelon túl”. Ahogy azt már pénteken is megírtam, ma nem a vitorlázás illetve a víz lesz a téma, hanem ma a szárazföldön utazunk egészen pontosan 15.000 km-t biciklivel. Lássuk is Enikő és Balázs egy éves, eseménydús útjukat! 🙂

Amikor megfogalmazódott bennetek az út gondolata, mennyi idő telt el, míg cél nem lett és ezt követően mennyivel később kezdtetek neki a felkészülésnek és szervezésnek?

Az ötlet 2014. májusában fogalmazódott meg. Ezzel egyidejűleg kezdtünk el agyalni azon, hogyan lehetne az utat egy jótékonysági kampánnyal összekötni. Balázs hosszú évek óta önkéntes a Bátor Tábor Alapítványnál, így nem volt kérdés, hogy nekik szeretnénk segíteni. Csatlakoztunk az Élménykülönítményhez, ez a Bátor Tábor sportközössége, és elkezdődtek az egyeztetések. A szervezéshez is szinte azonnal hozzáláttunk. A feladatokat egymás erősségei mentén osztottuk le. Enikő a „hivatalos” ügyeket intézte, míg Balázs a bringákkal, a felszereléssel és a szponzor-szerzéssel volt elfoglalva a civil munka mellett.

Mennyi ideig voltatok úton?

Egy évig voltunk úton. 2015. március 21-én biciklikkel indultunk a budapesti 0. kilométerkőtől, és 2016. március 21-én landolt a gépünk a Liszt Ferenc Repülőtéren.

Merre jártatok?

Magyarországot elhagyva Szerbiában tekertünk, majd Bulgária, Törökország és Irán következett. Aztán az „Isztán-országokban” bringáztunk, jött Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán és Kazahsztán. A következő ország Kína volt, melynek 4 tartományát is bejártuk. Délkelet-Ázsiában Laoszban, Kambodzsában Thaiföldön, Malajziában és végül Szingapúrban kerekeztünk.

Mért pont arra?

Mindkettőnk régi álma volt eljutni Ázsiába. Ez egy remek ízelítő volt, és biztosan visszatérünk majd egyszer újra! Teljesen beleszerettünk!

Milyen felszereléssel indultatok útnak? Kellett valami extra dolog a biciklire? Vagy maga a bicikli sem volt hétköznapi?

A bringák nem voltak hétköznapiak, egy boltban sem találni meg őket. Az acélváz-szetteket Horváth András tervezte és készítette. A bringatúrázásnál sokat számít a súly, azonban okosan kell lavírozni a grammokkal. Mérlegre kell tenni, hogy mi a fontosabb, a megbízhatóság és a strapabíróság vagy a könnyebb alkatrész? Épp ezért egyik bringa sem lett egy pille darab, de talán minket és András munkáját igazol, hogy egy darab küllőnk sem tört ki a 15 000 km alatt, és más súlyosabb hiba sem fordult elő. Ami a legnagyobb extra, és egyben legsúlyosabb költség volt, az a 14 sebességes Rohloff agyváltó. Ez egy teljesen zárt rendszer, így semmilyen külső hatás nem befolyásolja a váltás-teljesítményt. Nem kellett váltót mosni és állítgatni, vagy törött váltógörgő miatt aggódni, csupán olajat cserélni, amikor eljött az ideje. Roppant egyszerű volt. András a bringák első kerekébe egy agydinamót fűzött, ami áramot termelt. A világítás ezzel működött, de volt úgy, hogy a mobilunkat is erről töltöttük. Fejenként 4 darab bringás táskába pakoltunk, ide kellett az egész életünket felmálháznunk. Ruhák, „konyha”, „fürdőszoba”, bringás alkatrészek, laptop és élelmiszer, mind mentek a táskáinkba.

Hogy készültél rá, testileg, lelkileg?

Enikő: A sport gyerekkorom óta szerves része az életemnek. Külön edzéseket nem iktattam be az indulás előtt, megmaradt a rendszeres futás, a jóga, a kerékpározás és a túrázás. Lelkileg nem is tudom, hogy fel lehet-e olyasvalamire készülni, amit még sosem csináltunk? Nem volt még ilyen hosszú bringatúránk azelőtt, nem tudtuk, hogy milyen lesz. Furcsa volt összecsomagolni, a szüleimhez szállítani az összes dobozunkat, és felmondani az albérletet. Furcsa volt belegondolni, hogy egy jó ideig csatangolunk majd a nagyvilágban.

Balázs: Én minden nap bringával jártam dolgozni, bevásárolni, ügyeket intézni. A telet is végigbringáztam. December és március között pedig gyalog és kerékpárral megcsináltuk az Alföldi Kéktúra teljes 858 kilométerét. Az is jó készülés volt fizikailag és mentálisan egyaránt, szoktuk a zord körülményeket.

Amikor megfogalmazódott benned az út gondolata, mit szóltak az ismerősök barátok? Mit szóltak az indulás előtti napokban? (itt igazából a fogadtatásra lennék kíváncsi, drukkoltak, avagy csak intettek egyet? )

Enikő: A családomat és igazán jó barátaimat először ledöbbentette a hír, aztán, miután felocsúdtak, próbáltak segíteni a szervezésben és a szponzor-szerzésben. Az indulás előtti napokban mindenki nagyon izgatott volt. Utolsó találkozások, búcsúzások, jókívánságok, véget- nem-érő telefonbeszélgetések váltották egymást. Azok az emberek, akik fontosak számomra végig drukkoltak és mellettünk álltak.

Balázs: Az igazat megvallva nem lepődtek meg nagyon. Számítottak valami hasonlóra tőlem. Büszkék voltak, hogy megvalósítjuk Enikővel az álmunkat. Drukkoltak és sokan kijöttek elbúcsúzni, út közben is sokan követtek minket a blogunkon keresztül.

Miért indultál el erre a nagy útra, mi volt az indíttatás?

Enikő: Szeretünk volna családalapítás előtt utazni egy nagyot. Mindkettőnk régi álma volt eljutni Ázsiába.

Balázs: Megélni a szabadságot és a kalandot. Megismerni egymást és önmagunkat.

Milyen nehézségek jöttek az út során?

Enikő: Meg kellett barátkoznunk a kiszámíthatatlan időjárással, a kényelmetlenséggel. Igazából ezeket mi tudatosan kerestük, többek közt ezért is indultunk el az útra biciklikkel. Nem várt nehézség volt például, amikor Balázs lánca elszakadt Kazahsztánban a semmi közepén, vagy amikor Észak-Laoszban kopogó szemekkel tekertünk napokon át. Ezekből mind-mind tanultunk, vagyis a nehézségeket is inkább leckeként értékelem.

Balázs: Voltak lelki mélypontok, de ebből segítettük egymást kilábalni. Mindig ott voltunk a másiknak támaszként. Persze voltak ezen felül apróbb műszaki problémák, de ezeket is sikerült előbb-utóbb megoldani. Azért kerékpárral nehéz nagy bajba kerülni, mert ha menetképtelenné válsz, lestoppolsz egy teherautót a következő nagyvárosig. Sokszor az időjárás okozta a nehézségeket, de ez a “csomag” része. A kerékpáros világjárás nem légkondis sétagalopp.

Mi volt az első mélypont?

Enikő: Nekem az első mélypont Törökországban volt. Április első napjaiba óriási hóviharba kerültünk. 7 kilométert tekertünk aznap, majd egy benzinkúton vészeltük át a cudar időt.

Balázs: Nem emlékszem! 🙂

Mi volt a legjobb illetve a legrosszabb esemény, élmény?

Enikő: A legjobb élmény az volt, hogy belevágtunk ebbe az útba! Ez egy életforma, egy olyan szenvedély, amit életünk végéig szeretnénk művelni! A legrosszabb élmény…A negatív eseményekből is tanultunk, és  megpróbáltuk a problémákat azonnal megbeszélni és megoldani. Nem is mondanám, hogy volt legrosszabb élmény vagy esemény.

Balázs: Nincs olyan, hogy legjobb, jóból viszont rengeteg van, minden napra jutott valami. A negatív élményeket se rossznak fogtam fel, hanem egy tanulási lehetőségnek. Rengeteget lehet azokból is tanulni. Kellenek azok is, hogy fejlődjünk.

Kötődtek-e új barátságok az út során?

Enikő: Szerencsések vagyunk, mert sok jó emberrel találkoztunk az utunk során. És igen, kötődtek olyan barátságok, amik talán egy egész életre szólnak majd.

Balázs: Igen, több is, de majd az idő eldönti.

Elmélyültél önmagadban?

Enikő: Sokat meccseltem saját magammal. Az első időben sok olyan dolog volt, amit nehezemre esett elfogadni. De lassan-lassan kisimultak a dolgok, és inkább a problémák megoldásával és nem a probléma-teremtéssel voltam elfoglalva.

Balázs: Erre, a sokszor egyhangú tájakon való napokon át tartó tekerések alatt, bőven van idő.

Odaértél, mit éreztél?

Enikő: Örömöt és csendes büszkeséget éreztem.

Balázs: Azt, hogy ez nem a vége. Csak pihenőt tartunk. És folytatjuk.

Mire tanított az egész projekt?

Enikő: Többek közt arra, hogy nem érdemes sztereotípiákban gondolkodni.

Balázs: Hogy hinni kell az álmainkban, és ha akarjuk, meg tudjuk valósítani őket!

Megtennéd még egyszer?

Enikő: Ezer örömmel!
Balázs: Meg is fogjuk! 🙂

Üdvözlünk titeket újra itthon e hatalmas út után. Köszönjük, hogy megosztottátok velünk élményeiteket, kívánjuk, hogy a jövőbeli túráitok is így sikerüljenek! 🙂 Akik még többet szeretnének olvasni Enikő és Balázs útjáról az ITT teheti meg, illetve Facebookon is megtalálhatjátok őket.

(Sunday, 3rd April 2016)

This week was not about the ship but the donations. We started campaigns for donations, which made a huge impact.

According to the messages, the reactions around acquaintances were different. There have been a few concerns about the project’s outcome as there isn’t enough money for the materials. How will they be bought if there’s no budget? What about the ropes and the electricity? Our response was, that the ship’s construction have been started, what we always report, but for reaching further “check points” we need financial support. There are no question marks, even concerning the project.

Fortunately more and more people understand that the gesture of help doesn’t depend on the amount, because we are grateful for even 1000 HUF, unlike the ones who think less doesn’t count. Most of the time the amount is being transferred or they use the premium SMS. Regards to that, a part of the needed amount has already been received!  Thankfully the constructions can be continued next week!

Don’t forget about the captain 😉 Regarding to the continuous activity of working ont he computer, Márk’s wrist cam has returned. We hope that he can find a paste somewhere for that!

Last but not least, the good news. Regards to the Seerga Language School, our website can be reached in German or Spanish, so the foreign visitors can already surf on our site. 😉 The graphics has once more been done by Hammer Graphics in these languages.

(2016. április 1. péntek)

A múlt hét a kampányról és a háttérmunkáról szólt. A weboldalon és itt a blogon is, Ti is észrevehettétek már a változásokat. Ilyen például a „Tetszik. Segítek!” fül is! Ha rákattintotok és egészen a végéig legörgetitek az oldalt, láthattok egy olyan bekezdést, hogy „Érdekességek a nagyvilágból”. Az alatta lévő reklámra, ha rámentek, egy másik oldalra navigál titeket, és ezzel akár 50 Ft-al tudjátok támogatni a projektet!

Megosztanánk veletek egy-két vicces momentumot, amik szponzorok keresésénél vagy a Facebook kampányunk alatt történt meg Márkkal!

„Amikor még a vitorlás álomkonyhámhoz kerestem a megfelelő szponzort, beírtam a Googleba, hogy „konyhai felszerelések” és rengeteg céget adott ki. Én elkezdtem hívogatni a reklámoknál lévő cégeket. Tudom, hogy az én honlapom elég erős, és a keresési listák elején áll, így mindig próbáltam ezt egy erősségnek beállítani, amikor felhívtam a jelölteket. Így történt ennél a cégnél is, ám a főnök elküldött, mondván őt ez nem érdekli. Tovább keresgélve felhívtam a soron következő hirdető telefonszámát. Az úrnak nagyon tetszett a projekt is meg az is, hogy nekik nem kell külön kampányolni azért, hogy kedves internetes barátunk első oldalán szerepeljenek egy-egy kulcsszóval, így átadta a telefont a főnökének, Én bemutatkoztam és elkezdtem VOLNA mondani a már jól ismert bemutatkozó szövegem, amikor csak ennyit hallok: „Már megint maga az?” A sok negatív és vicces tapasztalat után találtam rá a Butlersre, akiknek nagyon tetszett az ötletem és pozitívan álltak hozzá. Így lettek ők a konyhai felszereléses cégem. Azt megemlíteném még, hogy ha beírjuk a Google-ba, hogy konyhai felszerelések hajóba, annak ellenére, hogy ők ezért semmilyen kampányt nem indítanak, őket dobja ki elsőnek. Én megmondtam! 😉 ”

Ezek után szerintem jöhet is a Facebookos.

„A Facebook kampányunk alatt, amiért már megint le lettem tiltva az üzenetküldésről, rengeteg pozitív visszajelzés érkezett (itt megjegyezném, hogy szerintem sok esetben nem jelent meg az üzenetek között, hanem a szűrt levelekben landolt). De természetesen nem lenne teljes egy pár vicces, negatív válasz nélkül. A kedves úriembernek elküldtem a kampánylevelet, amire válaszként ezt kaptam: „Hehe. Ne nézz már madárnak!” Ezután elég gyorsan repült az ismerőseim közül, akár csak egy madár. 😀 ”

Persze rengeteg vicces vagy lehet, hogy kevésbé vicces válaszok is érkeztek már vissza Márkhoz, de egy évig sorolhatnánk őket, és a végére már lehet meg is unnánk. A lényeg, amire nagyon büszkék vagyunk, és nem tudjuk elégszer megköszönni. Ismét megjelent egy médiumban a Földkerülés egy nemes célért projekt, méghozzá az érdi helyi újságban egy féloldalas cikk keretében, ami nem kevesebb, mint 25.000 példányban olvasható. Köszönjük nektek, nekik és azoknak, akik az ilyen válaszokkal, amit kicsivel feljebb olvashattok, viccesebbé és humorosabbá teszik a hétköznapjainkat.

A blogon a változások alatt nem csak a kinézetet vagy a plusz egy ikont értem. Még egy plusz rovatot hozunk nektek, ami minden héten szerdánként jelenik majd meg. A címe „Élet a fotelon túl”. Rengeteg érdekes történetet fogunk bemutatni nektek, olyan emberek életéről, akik mertek álmodni és az álmukat valóra is váltani. Azt is megtudhatjátok, hogy milyen a világszemléletük és az attitűdjük. A legelső történettel egy kicsit elrugaszkodunk a víztől és a vitorlázástól, és most a szárazföldön nézünk kicsit körben Enikő és Balázs által, akik most tértek vissza a 15.000 km hosszú (igen jól látjátok! 😀 ) biciklitúrájukról. Szerdán megtudjuk, hogyan jött az ötlet, és hogyan sikerült ezt megvalósítaniuk. Én már NAGYON kíváncsi vagyok! 🙂

Kellemes hétvégét!

(2016. március 28. hétfő)

A húsvéti nyuszi házhoz hozta a „Vivi kérdez!”-t. Márkot ma a főzésről faggattam. Illetve a hajó konyhai felszereltségéről. Nem húzom tovább a szót, vágjunk is bele. 😉

– Milyen konyha lesz a hajón, a hullámok hátán is fogsz tudni benne főzőcskézni?

– Full extrás konyhám lesz, még a mesterszakácsok is megirigyelhetnék! A KLUDI által biztosított kihúzható fejes csaptól elkezdve. Nagyon szép lesz a bútorzat illetve a felszerelés is, az eszközöket a  Butlers, a szép konyhabútor elkészítését, pedig a Manufakt Kft. biztosítja. A konyha egy kicsit másképp van kialakítva, mint egy lakásban, nincs akkora hely, ezért praktikusan és okosan vannak elhelyezve a dolgok, minden négyzet milliméteren van valami. Ami a legjobb, hogy a konyhapult magassága az Én méretemhez van beállítva, így nem kell görnyednem a sztenderd 90 cm-nél. Mivel egy hajóról beszélünk, ami folyamatos mozgásban van, a sütő is meg tud dőlni, ezzel kompenzálva a hajó billegését, de azért egy tükörtojás a hullámokon is menni fog. 😀 Az út alatt, azért fel kell készülni olyan napokra is, amikor nem fogok tudni elkészíteni egy Dubarry csirkét ( 😉 ), ezekre az időkre a hajón mindig kell, hogy legyen azonnal fogyasztható, tápláló élelmiszer is.

– Honnan lesz tiszta vized a főzéshez?

– Édesvíz lesz a hajón több tartályban is, összesen 720L, hiszen valamit inni is kell. Mivel amúgy is sózzuk az ételt főzés közben, ezért megpróbálkozok majd sós vízben is főzni, egy kicsi édesvíz hozzáadásával. A tápanyag tartalma is magasabb az élővíznek. Régebben úgy gondoltam, hogy a tengeri herkentyűk sósak, mert sós vízben élnek, éltek, de ez nem így van. Ugyan úgy sótlanok, mint a csirke. Persze a vízre vonatkozóan is van egy találmányom, aminek segítségével édesvizet tudok előállítani.

– Alapanyagokat honnan fogsz beszerezni?

– Ez egy nagyon nehéz kérdés, ugyanis szeretnék sokáig élni, ezért nagyon kevés dolgot eszem meg, ámde sokat nem. Szinte agyvérzést tudok kapni, amikor bemegyek egy műanyag boltba (élelmiszerbolt) és nem találok például olyan lisztet, ami ne tartalmazna mindenféle hulladékot. Ezért, részben viszek is magammal, hiszen például pirospaprikát nem hiszem, hogy találni fogok a Hawaii-szigeteken. Külföldön mindig megpróbálok majd a helyi szokások szerinti alapanyagokat beszerezni, hogy különböző íz világú ételekkel ismerkedhessek. Ezen felül a hajóra kifejlesztettem egy aszalógépet, amivel le tudom szárítani az élelmiszert. A fő probléma pedig a hajózásban a hűtővel szokott lenni, elromlik, nem akkora a kapacitása, nem lehet hosszútávon megfelelő mennyiségű ételt beletenni. De a hűtő is saját fejlesztés, és ugye ott az aszalógép, amivel le tudom szárítani az élelmiszert így megelőzve, hogy megromoljon. Pluszként pedig kevesebb helyet fog így foglalni és nagyobb mennyiséget lehet feltankolni.

– Miket tudsz főzni?

– A főzés tekintetében elég nyitott vagyok és nagyjából bármit el is tudok készíteni. Szeretek főzni, szeretem az új ízeket, szeretek eltérni a hagyományos, sztenderd, klasszikus só, bors fűszerkombinációtól. Különböző hal és tengeri herkentyűs ételek sem fognak ki rajtam. Kenyeret is magam sütök, megtanultam tésztát is készíteni, illetve megtanultam olyan ételeknek az elkészítését az útra, amit amúgy nem tudtam. Mindent magamnak szeretnék megfőzni, megsütni.

– Szereted a halat?

– Nem vagyok a gyilkolászás híve, így saját magamnak kifogni, megölni, megsütni és megenni nem szeretem. Tudom ez álszentség. Viszont amelyik halnak az életét más ontotta ki, ez által a felelősség is másé, más így megenni a halat, mint hogy belenézek a szemébe és én ölöm meg. Erre szokták mondani: „Minél nagyobb egy állat szeme, annál nehezebb megölni.” A városi piacon vásároltból biztosan lesz vacsora, de amit én fogok az nem fog visszaköszönni a vacsoraasztalon.

-Szóval tudsz horgászni!?

– Tudod Vivi, nálunk az egész család horgász volt és nekem is szinte kötelező elfoglaltságként részt kellett vennem az élelemszerzés ezen formájában. Ebből kifolyólag versenyhorgász voltam kiskoromba, szóval nem hiszem, hogy nagy problémát fog okozni. 😀

Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk, Márk pedig reméli, hogy nem mindenki körömlakkal festi a húsvéti tojásokat, és így a frissen begyűjtött tojásokból el fog tudni készíteni egy finom rakott krumplit. 🙂

(2016. március 27. vasárnap)

Ahogy ígértem a tojásokkal és a csokinyuszikkal együtt a témát is megtaláljátok ma! A holnapi “Vivi kérdez!” a főzésről fog szólni. Tudtátok, hogy Márk szinte mindent el tud készíteni és még a kenyerét is saját maga süti? Vagy azt tudtátok, hogy a méteres hullámokon vígan süti a tükörtojást? Ehhez hasonló kérdésekkel bombáztam a hajó kapitányt reménykedve, hogy mindenre választ kapok! 🙂

További kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, és ne felejtsétek megenni az összes csokit! Holnap pedig hölgyek, jobb, ha esőkabátban járkálunk, mielőtt egy szódásüvegnyi víz ömlene a fejünkre. 🙂

(2016. március 25. péntek)

A hetünk most nem a hajó körül forgott, hanem a múlt héten elinduló kampányunkon, a támogatásokkal kapcsolatban. Támogatási kampányokat indítottunk, amelyekkel több ember figyelmét is sikeresen felkeltettük. A kedvenc közösségi oldalunkon személyre szóló üzeneteket küldtünk ismerősöknek, ameddig a Facebook le nem tiltott minket a kommunikáció ezen formájáról. 😀

Az üzenetek többféle reakciót is kiváltottak az ismerősökből volt, aki azt írta, hogy a projekt kimenetele elég kérdőjeles, így, hogy még az anyagokra sincs meg az elegendő pénzösszeg. Hogyan lesznek a nagyobb értékű tételek megvásárolva, ha nincs meg rá a pénz? Mi lesz a kötelekkel és az elektromossággal? Válaszként annyit írtunk, hogy a hajó építése már elkezdődött, mint arról folyamatosan beszámolunk, viszont ahhoz, hogy további pontokig érjünk el az anyagi támogatás szükséges, addig a pontig, amikortól a tárgyi eszközök megvannak! Nincs semmi kérdőjel, nem kérdőjeles a projekt.

Szerencsére a felkérést többen is komolyan vették, és megértették, hogy az 1000FT-nak is örülünk, ellentétben azokkal, akik sajnos nagyon nagy számokra gondolnak, és úgy gondolják kevesebbel nem is érdemes minket támogatni. Pedig mint megírtuk: Sok kicsi sokra megy! 🙂

Ahhoz, hogy a hajó építése eljuthasson addig a pontig, amihez már a tárgyi eszközök megvannak, további pénzügyi támogatásra lesz szükség. Sokan átutalták az 1000 forintot vagy az emelt díjas SMS lehetőségével éltek, és így a pozitív szándéknak köszönhetően a kért összeg egy része már be is érkezett! Ezt innen is köszönjük nekik. Gondoljunk bele, ha a körülbelül 1400 ismerősből mindenki „csak” ezer forinttal támogatna minket. Az már egy szép szám lenne! Az eddig beérkezett pénzeknek köszönhetően a hajóépítés a jövő héten folytatódik.

Azért a hajó kapitányáról se feledkezzünk meg. 😉 Márknak az aktív számítógépezésnek köszönhetően a csuklóbütyke visszatért. 🙁 Reméljük talál valahol magának egy kenőcsöt!

A jól megszokott jó hírek pedig a végére. A Seerga nyelviskolának köszönhetően a honlapunk német és spanyol nyelvű felülete elkészült, és a külföldi érdeklődők, nemsokára szörfözhetnek ( 😉 ) is rajta! A grafikákat pedig ismét a Hammer Grafika készítette el ezeken a nyelveken is.

Hétfőn „Vivi kérdez!” nehogy lemaradjatok. A téma? Lehet a húsvét vasárnapi tojáskeresés közben erre is rábukkantok, érdemes minket akkor is figyelemmel követni! 🙂 Addig is szép hétvégét!

(Thursday, 24th March 2016)

The ship has been relocated where the lamination can be continued in the same way, in the same environment and usual 40 degrees. 🙂

We collected all the helpful information you may need to know about the donation.

Where, how and how much?

The most important information is maybe, that until Márk starts his journey from in front of the Parliament, all the donations will be used for the ship’s construction. Later on, the donations are going to be given to families where a child is waiting for a surgery because of a serious sickness.

How can you donate?

First of all you can transfer your donation to the organization’s bank account. Secondly donation is accepted via Paypal or SMS.  Even 10 HUF counts, because if 5000 people donate 10 HUF, it is already 50.000 HUF and so on. Furthermore, there is a possibility to donate more if you feel like and in return we give a personally designed Tom Marton bracelet after the amount of 30.000 HUF.

It is important to mention, that the help is needed before the construction so we can buy the elements. There is a need for 10 million HUF so that we can finish building the ship and set it on the Danube. The Tour around the World and the donation for the ship closes when the ship leaves the coast but if you feel the urge to donate for the Project, it is possible without the  logo.

Thank you for all your donations and for the growth of the community here and on our website. 🙂